Az Út

Gyülekezeti délután Kántorné Pólus Ibolya lelkipásztorral

2024. szeptember 29-én délután tartottuk az Élő Ige Kőszegen eseménysorozat következő programját, amelyen a Balaton-felvidéki Felsőörs lelkésze, lelkigondozója szolgált közöttünk.

Elmondta, hogy egyre többet gondolkodik azon, mit is jelent az élet "B oldala" – utalva a régi bakelitlemezekre –, amikor már túl vagyunk életünk felén. A fiatalkorban felfele ívelő dinamikus életút egyszercsak egy platóra kerül, ahonnan ha előre nézünk, megijeszthet bennünket az előttünk levő mélység.

Az idő felgyorsul – vagy mi lassulunk? Fájdalmak és veszteségek jönnek, korlátok, amin már nem tudunk úgy átugrani, mint korábban tettük. Életközepi válság, amikor feltesszük a kérdést magunknak: tényleg így szerettünk volna élni, ezt akartuk, jó az, hogy ez lett belőlünk?... És a szakadék alján ott van a halál, a maga ijesztő elkerülhetetlenségében.

Míg személyes életünket felfele ívelő, stagnáló, lefele szaladó vonalban éljük, addig Jézus Krisztus, az Isten Fia éppen fordított ívet ír le az életével: A Mennyből érkezik, alászáll a földi életbe, bűneinkért kínhalált hal, de Isten felmagasztalja és visszaviszi a mennyei dicsőségbe.

Az Út

Jézus tanítványait – még mielőtt keresztyéneknek hívták volna őket –, azt mondták róluk, "az Út követői".

Milyen perspektívát ad nekünk Jézus, amikor a mi életünk fel-le vonalát kiegészíti az ő le-fel útjával?

"Otthonról haza..."

Arról beszélgettünk, hogy a bibliai szereplők közül szinte mindenki úton van (Ábrahám, Mózes, Pál), s Isten nem elégszik meg azzal, hogy csak elkísér bennünket a kiteljesedés majd a leépülés útján, hanem egy teljesebb élet perspektíváját nyújtja nekünk:

  • A bölcsesség, a megelégedettség, a hála kultúráját.
  • Az örök élet biztonságát, a halál ijesztő valósága helyett.
  • Üdvösséget, ami már itt a földön elkezdődik.

A közel kétórás programon 12-en vettünk részt. Élveztük a játékot, a vezetett beszélgetést, a közös gondolkodást szentírási igék felett.

Ezek a hírek is érdekelhetik még...

„Hívj segítségül engem...”

„Hívj segítségül engem a nyomorúság idején! Én megszabadítalak, te pedig dicsőítesz engem.” (Zsoltárok 50,15)Következő gyülekezeti délutánunk (2026. 07. 26., 16.00) vendége Hagyó Miklós. Sokan ismerik politikai karrierjét: Budapest polgármester-helyetteseként, szocialista képviselőként. 2009-es bukásáról is sokan tudnak. Arról már kevesebben, hogy mi történt vele azután: megtéréséről és újjászületéséről Jézus Krisztusban. Azóta egy kis Tolna megyei zsákfaluban él,…

Gyülekezeti délután

2026. jún 21., vasárnap, 15.00A gyülekezeti délután a közösségépítés, a közös gondolkodás alkalma. Szeretnénk, ha ez az idő a kötetlen beszélgetésekről, egymás mélyebb megismeréséről és a közösségünk építéséről szólna. Gyertek el, gondolkodjunk együtt a jövőnkről, és töltsünk el egy délutánt testvéri közösségben! Süteményt, gyümölcsöt, jókedvet örömmel fogadunk!

Apák napja, tanévzáró

2026. 06. 14-én, vasárnap 10 órától tartjuk tanévzáró istentiszteletünket a gyermekek műsorával. Ez az ünnep gyülekezetünkben az Apák Napja, amire külön, apáknak és apákról szóló prédikációval készülünk. Szeretettel várjuk a családokat, és gyülekezetünk minden tagját! 

Énekfüzet letöltése

2026-os 16 oldalas énekfüzetünk letölthető innen Letöltés

Pünkösd 2026

Pünkösdi istentiszteleteink:2026. május 24., vasárnapkonfirmáció, úrvacsorás pünkösdi istentisztelet, gyermek-istentisztelet2026. május 25 ., hétfőpünkösdi istentisztelet

Húsvét

Kedves Gyülekezetünk, tisztelt Vendégeink! Nagypéntek – hálaadás a Messiás Jézus értünk vállalt áldozatáértHúsvét – Jézus Krisztus feltámadásának örömünnepe Nagyheti istentiszteleteink már fenn a templomtérben lesznek. Nagypénteken és Húsvét vasárnapján megterítjük az Úrasztalát. Vasárnap pedig az istentisztelettel párhuzamosan gyermek-istentisztelet is lesz a kisebbeknek.Április 3., 10 óra  Nagypénteki úrvacsorás istentisztelet    Április 5., 10 óra Húsvéti úrvacsorás…

Hittanos találkozó

Színház Felsőőrben

Képzelj el egy elegáns vacsorapartit New York előkelő negyedében, ahol a vendégek tizedik házassági évfordulót ünnepelni érkeznek – ám a házigazda helyett csak egy rejtélyes lövés dördülése és egy üres konyha fogadja őket. Neil Simon komédiája a káosz és a látszat fenntartásának mesteri ötvözete. Ahogy a jól szituált barátok egymás után bukkannak fel estélyiben és…